Bemutatkozás

Az Egyesület kialakulásának első lépései 2009-re nyúlnak vissza. Ekkor jött létre egy kézimunkaszakkör, ugyanakkor megindult Siposné Csajbók Gabriella kezdeményezésére egy kísérlet a helyi demokrácia helyreállítására.

A szakkör is és a kialakuló, egyre bővülő ellenzék újból és újból szembesült azzal a problémával, hogy törvényes keretek nélkül nehéz dolgozni – nem kaptunk helyet a szakkörnek, terembérleti díjakat fizettünk, nem volt fórumunk, stb. Így elhatároztuk, hogy egy egyesületet hozunk létre.

Első sikerünk még a hivatalos bírósági bejegyzés előtt az volt, hogy a 2010-es képviselő-testületi a 4 képviselő közül 3 a mi jelöltünk volt.

2010 novemberében jegyezték be hivatalosan az Egyesületet. Következő sikerünk a két, nagyon elhanyagolt állapotú kápolna helyreállítása volt, társadalmi összefogásból 2011 tavaszán.

Az újabb siker a 2011. szeptember 11-i rendkívüli önkormányzati választás eredménye. Az Egyesület által jelölt polgármester és 4 képviselő győzött. Hihetetlen összefogás volt ez a falu részéről.

Igyekszünk azóta is részt venni a falu életében:

  • szüreti mulatságon való aktív részvétel
  • segítünk az iskolának és az óvodának (ballagási tarisznyák, napos kötények, ajándékok készítése, kifizetése)
  • segítünk a faluszépítésen (virágágyások rendbetételek, Hősi emlékmű környezetének a rendbetétele, stb.)
  • segítünk a közösség és az iskola rendezvényein
  • támogatjuk a kiállításokat